Öregdiákok az Istvánért

plakát

Kedves Öregdiákok!

 

Öt, illetve három évvel ezelőtt rendeztünk mi, tanárok öregdiák-találkozót. Meghívtuk régi diákjainkat, régi kollégáinkat, hogy együtt töltsenek, töltsünk egy kellemes nyárestét. Mindezt az iskola udvarán, vidáman, lampionok lágy fényénél italozgatva, nosztalgiázva. De hogy milyen is volt?

Olyan volt ez az este, mint egy turmix, az életem elmúlt 15 évéből. Az Istvánban voltam, mint 16 évesen. Fesztiválhangulatban ittam a sört, mint 21 évesen. Munkáról, családról, gyerekekről beszélgettem, mint ahogy manapság, 31 évesen szoktam. És a sört a volt tanáraim csapolták, a gyerekeikről a volt osztálytársaim meséltek, én meg egész este csak vihogtam, mint az egykor volt gimnazista önmagam. (S.B.)

Sokan eljöttek, de többen sajnos lemaradtak az eddigi eseményekről, ezért úgy gondoltuk eljött az ideje, hogy újra találkozzunk!

A találkozó időpontja: 2017. június 9.

A rendezvény fő célja, hogy felelevenítse a (remélhetőleg) kellemes iskolai éveket, ezért a résztvevők tanórai keretek között látogathatják meg régi tanáraikat, és akár pótolhatják hiányosságaikat! Ezzel egyidőben és az óra után, az iskola hangulatos kerthelyiséggé alakított udvarán hiánypótló beszélgetésekre, találkozásokra lesz lehetőség. Az idei találkozón is megjutalmazzuk az egy osztályból legtöbben megjelenőket.

Mindenki, aki eljön, támogatja az iskolát.

Osztálytalálkozókra termet biztosítani tudunk.
Igényüket jelezhetik a oregdiaktalalkozo@szigbp.hu e-mail címen.

Regisztráció 

A rendezvényről az oregdiaktalalkozo@szigbp.hu e-mail címen Berke Ildikó és Kovács Péter tanároktól érdeklődhet.

Szent István Gimnázium Öregdiák Baráti Kör | Szent István Gimnázium